Timi mellplasztika blogja
Sziasztok!
Sáros vagyok, elnézést mindenkitől.Tudjátok pontosan 24 nap múlva elkezdek kőkeményen dolgozni s ez felgyorsította körülöttem az életet. Napi 14 óra munkának nézek elébe, remélhetőleg kisebb megszakításokkal egészen októberig. Ennek megvan a szépsége s az árnyoldala egyaránt. Imádom a mai napot, mert már nyár van a teraszon s oda teríthetem a mosott ruhákat, semmi kedvem a gép előtt pötyögni, s amilyen dinnye vagyok, már várom, hogy gyerekzsivaj szóródjon be a kertből. Annyira szeretem nézni őket, amikor önfeledten játszanak. s hihetetlen, hogy mennyire hálásak tudnak lenni egy kis megkülönböztetett pillanatért. Persze, oké. Nem szállunk el, látok mást is, gyerekeket, akiknek valami egészen furcsa értékrendjük alakult ki, de bocsánat, nekik sem egyszerű. Mintha itt egy kicsit megváltoznának. Számtalan ilyen példát láttam már s földöntúli boldogságként hatott rám. Készülök a szálláshely kipofozásával, agyalok újításokon, erőt gyűjtök a kitartáshoz. Voltam pihenni, az elmúlt hetekben többször is, s ez igazság szerint most adatott meg először. Volt hosszú, közel 18 év, amíg egészen másokról szólt az életem. Persze nem megy a függetlenítés most sem, hiszen komoly bélyegét nyomta belém a családom, de már el tudnak engedni egy kicsit. Amire hihetetlen szükségem van, mert az élet szép odakint is, s az idő pedig kíméletlenül halad előre. Kellemes, nyugodt napokat töltöttem Bécsben, olyan pihenőset, egy nagyon kedves csald vendégszeretetét élvezve. Majd igazi pörgős napoknak néztem elébe Milánóban és Lugánóban. Asszem kicsit sikerült kicserélődnöm, régen voltam olyan eufórikus, mint a hazatérésem napján. Amikor búcsút mondasz egy csodának s vár hat másik. És, hogy megint lássátok, nem vagyok teljesen abnormális, tudtam, hogy mi vár rám öt nap távollét után. ; )
- » Aesthetica Orvosi Központ
- » Ildikó mellfelvarrás blogja
- » Zsuzsa hasplasztika blogja
- » Ági vádliplasztika blogja
- » Dóra mellplasztika blogja
- » Dundika blogja
- » Edit mellplasztika blogja
- » Mujahid Zoli blogja
- » Judit mellfelvarrás blogja
- » Zsu diéta- és hasplasztika blogja
- » Freire Szilvia blogja
- » Emese mellplasztika blogja
- » Aesthetica Magazin
- » Aesthetica Blog
- » Aesthetica mellplasztikai műtétek










Hozzászólások